BARANYAI ALEXANDRA FLÓRA
Misi és a nagy kaland

Holt volt hol nem volt, volt egyszer egy kis strucc, akit Misinek hívtak.
Londonban élt kedves családjával. Nagymamája már idős volt, így nem lakott velük. Régen látta őt. Már nagyon hiányzott neki.
A Naplemente idősek otthonában élt, az Öböl szigeten. Misi szerette volna meglátogatni, de nem volt útlevele. Egy borongós reggel arra ébredt, hogy édesanyja köszöntötte a postást. Hirtelen kiugrott az ágyából, s pöttyös pizsamájában már szaladt is a postaládát megnézni. Az útlevele mellett, egy borítékot is talált. Izgatottan tépte fel, a levél rossz híreket hozott.
Lucy nagymama ágynak esett.
A családi tanács összeült, s elhatározták, hogy meglátogatják a nagymamát.
Misi nagyon izgatott volt, hisz még sohasem ült repülőn. Élvezte az utat, folyamatosan kukucskált az ablakon. Boldogan kiáltott fel, mikor meglátta a szigetet.
A reptérről rögtön a kikötőbe futottak, hogy hajóval folytassák tovább útjukat.
Ám hiába kérdezték, már nem indult menetrendszerinti járat. Csak egy sárga vitorlájú hajó kapitánya vállalta az utat, aki nem tűnt barátságosnak.
Misi nyakában egy fényes nyaklánc lógott, melyet nagy becsben tartott, hisz a nagymamájától kapta születésnapjára.
A hajó kapitánya szemet vetett rá, éjszaka el akarta csenni.
A nyikorgó falépcsőkön lement, s belopózott Misi szobájába, de csak az üres ágyat találta. Haragra gerjedt, mivel nem járt szerencsével. Mikor felbaktatott a fedélzetre, vette észre, hogy eleredt az eső, s villámlik. Misi családja semmit sem vett ebből észre. Békésen aludtak a kabinban. Hirtelen feltámadt a szél. Misi aki a fedélzeten kémlelte a csillagos égboltot, belepottyant a vízbe. Hiába kiáltozott, senki sem hallotta meg. Mivel jó úszó volt, hamarosan partot ért. Vizesen, fázósan kocogott, mígnem kisütött a nap. Barnás tollain gyémántként ragyogtak a vízcseppek a napfényben. Időközben egy világítótoronyhoz ért. Döngette a nagy vasajtót, egy szépséges szőke lány nyitott ajtót. A lányt Annabellának hívták.
Misi elmesélte kalandos útját. A lány felajánlotta, hogy segít eljutni Lucy nénihez.
Napközben kergetőztek a friss levegőn. Annabella felült Misi hátára, nagyokat kacagtak játék közben. Estére Misi elfáradt, s hamar álomba merült.
Másnapra tervezték az utat az idős otthonhoz, melyhez az erdőn át vezetett az út.
Misi madárcsicsergős reggelre ébredt. Korgó gyomra vitte az erdőbe, hogy reggelit keressen. Egyre beljebb bandukolt, finom magokat talált. Azonban a visszafelé vezető utat már nem lelte. Hirtelen egy rikoltozó madár verte fel az erdő csendjét.
Misi megijedt, futásnak eredt. Összeütközött valamivel, aki nem volt más, mint Annabella. Megígérte neki, hogy egyedül nem csatangol többet el.
Kora délután aztán végre elindultak. Útközben ismét hallották a hangokat. Közelebb
merészkedtek, s észrevették, hogy egy kismadárnak eltörött a lába, mert beszorult a farönk alá. Kiszabadították. Misi faágakat keresett, mert tudta, hogy rögzíteni kell a végtagot. A kismadár hálásan köszönte a segítséget. Misiék pedig boldogan folytatták útjukat. 2 óra múlva, káprázatos látvány fogadta őket. Narancsos, vörösben játszó naplementét láttak. Megpillantották az otthont is, fehér falaival.
Addigra már Lucy nagyihoz is eljutott a hír, hogy unokája keresi őt. Mikor megpillantották egymást, örömkönnyek csillogtak szemükben. Lelkesen üdvözölték egymást. A kis strucc pedig elmesélte az élményeit. Megértette a legfontosabbat, hogy a legszorosabb kötelék az életben a család.
Ha még mindig mesélne, az én mesém is tovább tartott volna…